A nagyidai cigányok


nagyidai_plakat_500A Nagyidai cigányok című mű a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany lenyűgöző, felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A magyar katonák már nem bírván tartani Nagyida várát a helyi cigányságra bízzák , hogy őrizzék, védjék míg ők élelmet szerezvén vissza nem térnek.Csóri vajda azonban túljár mind  a magyarok,  mind  a labancok eszén, s megteremti „Cigányországot”. Vagy mégsem ?

Kiderül ez Gál Tamás legújabb feldolgozásából. A fergeteges humorú, interaktív, játékos előadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyűjtötte Szepsi környékéről. A dalok eredeti cigány nyelven illetve magyarul hangzanak el.

Önmagáért beszél az a tény is, hogy a Nemzeti Színház és az Örkény Színház művészei mellett Gál Tamást is jelölték a Magyar Színikritikusok Díjára 2010-ben a Nagyidai cigányok produkcióban nyújtott művészi megjelenéséért. Gál Tamás ezzel az előadással 2010 júniusában megkapta a XXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Kisvárda Polgármesterének díját illetve nominálva volt a Magyar Szinikritikusok Díja 2010-re. Az előadás részt vett a VI. Országos Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén,és Fődíjat kapott.

„Félelmetes empátiával, fantasztikus improvizációs készséggel varázsolja el a közönséget, a gyerekeket nemes egyszerűséggel vonja be a közös játékba. Arany szövege mellett néhol becsempészi a sajátját is, de ezt a magával ragadó előadás alatt észre sem vesszük. A produkció a gyerekeket gondolkodásra késztetve játékosan úgy került színre, hogy a történetben szereplő alakok szinte megjelennek előttünk a színpadon. Tamás gitározik, Bodonyi András hegedűs, aktív játszótársként járul hozzá a lenyűgöző produkció sikeréhez. A felnőtt közönség külön is hálás lehet, hiszen az előadást átszövő báj és humor mellett újra gyermeknek érezheti magát. A produkcióból humánum, alázat, tehetség árad, és aki részese lehet, hamisítatlan színházi élménnyel gazdagodott…” (kritikai részlet)”

A magyar katonák már nem bírván tartani Nagyida várát, a helyi cigányságra bízzák, hogy védjék, míg ők élelmet szerezvén vissza nem térnek. Csóri vajda azonban túljár mind a magyarok mind a labancok eszén, s megteremti „Cigányországot”. Vagy mégsem?”

„ Vár szorult védelme, Vajda fényes terve, Cigányok gyűlése, Harci zendülése. Csóri eszes volta, Hősök többi dolga, Ez ének rendében Le van írva szépen.Egyszer volt özönviz, mióta a világ; Egyszer nyit, száz évben, az áloe-virág; Egyszer esett, mondják, kutyavásár Budán: Egyszer a hős dádék romlása Nagy-Idán. Múzsa, te, ki nem jársz idres-bodros konttyal, Vézna bőrödet sem fested bécsironggyal – De piros, de pozsgás napégette arcod: Te segíts, méltóan elzengnem e harcot!”

Gál Tamás ezzel az előadással 2010 júniusában megkapta a XXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Kisvárda Polgármesterének díját , nominálva volt a Magyar Szinikritikusok Díja 2010-re illetve megkapta 2011-ben  a 6. Gyermek- és Színházi Szemle Fődíját

Elmesélő:  Gál Tamás
Zene:  Bodonyi András
Zenész: Mester András

Időtartam: 70 perc

Korhatárra való tekintet nélkül megetkinthető!